Az idősek "megmogyorózása" után csapjunk oda egyet a fiataloknak is, ők se érezzék magukat annyira jól. Persze, meg lehet próbálni az említetteket érintő megvonásokat elviccelni, de sajnos nehéz percek ezek. A kádári ellátórendszer jótékonyságát görgetjük magunk előtt, egy olyan igazságtalan ballasztot, amelyhez még senki sem mert nyúlni. Nem csoda, olyan népszerűtlen intézkedésekről van szó, amikkel nehéz választást nyerni... szerencsére esetünkben felelős, megfontolt kormányzásról van szó.
Arról nem beszélve, hogy a diákság egy viszonylag egységes, könnyen az utcára szólítható tömb (láthatjuk most már sokadik hónapja), nehéz, ha nem teljesen lehetetlen tőlük elvenni bármilyen, általuk "szerzett jognak" nevezett kedvezményt.

Olyan programponthoz érkeztünk el, ahol az elvonás nem százmilliárdok formájában realizálódik az államkasszában, vagy legalábbis nem a pazarlásnak megfelelő mértékben.
Inkább az egész oktatásügyön belül egyfajta átcsoportosításra, súlyponteltolásra lenne szükség a normális, minőségi óvodai(!), általános iskolai(!) oktatás felé, a 8 osztály elvégzése után írni-olvasni hibátlanul tudó, matematikai alapműveleteket fejben és papíron hibátlanul elvégezni tudó, önálló gondolkodásra és csapatmunkára egyaránt képes, kreatív, a tanuláshoz kellően inspirált gyerekek kerüljenek ki, betonmasszív alapokkal.
A középiskolákra ugyancsak ráférne egy kis fejlesztés, hisz fontosságukat tekintve ezek szerintem a legjelentősebbek, ezekből távozva a jövő generációk 90%-a meghatározó képzéssel és élményekkel kezdi a felnőtt életét. A gimnáziumok irányából a szakközépiskolák felé tolnám el a mostani arányokat, igenis legyen olyan, hogy "elit szakiskola", használható, épkézláb szakmákkal. Középfokú nyelvvizsga, középfokú számítástechnikai ismeretek, B kategóriás jogosítvány, ez legyen a minimum, amit az érettségi mellé minden fiatal megszerez.
Nagyon fontos, talán a legfontosabb a jövőre nézve, hogy a tanárok már a diákok egész kis korától kutassák, hívják napvilágra azokat a képességeket, tehetségeket, amikben az adott diák kiemelkedő, vagy a megfelelő kezekben azzá válhat. Onnantól az ő támogatásukkal, a felsőoktatás és a szülők irányába tett ajánlásokkal lehetne a tanulót tovább segíteni, hogy a számára legmegfelelőbb irányba képezhesse magát.

A Fidesz-kormány nem dugta a homokba a fejét a felsőoktatás átalakításának problémája elől, de szokásuknak megfelelően az egészet átgondolatlanul, szakmaiatlanul, és kapkodva végezték. Feltolták az égbe az államilag finanszírozott karok bekerülési pontszámait MINDENHOL, a fűnyíró-elvet alkalmazva levágták az államilag támogatott helyeket az egyharmadukra MINDENHOL.

Igazából rostálni kellett volna.

A bölcsész, és hasonló humán karoktól az összes állami támogatást megvonni. Ez elég barbár és technokrata dolognak hangozhat, de az állam nem jótékonysági intézmény, hogy egyesek hobbijainak életvitelszerű megvalósításához nyújtson segítő kezet, adóforintokból.
A kasza lesuhintaná ebben a körben a tanárképzést is. Az én véleményem (sokakkal ellentétben) az, hogy amit a középfokú tanárképzés nyújtani tud, ahhoz sokkal többet a felsőfokú nem tud hozzátenni. Aki tud bánni 6 évesekkel, az tud 16, és 20 évesekkel is. Fegyelmezni tudja őket, a figyelmüket le tudja kötni, az érdeklődésüket fel tudja kelteni, a tudásukat le tudja mérni, a tananyagot, az ismereteket át tudja adni. Szakmai téren pedig egyik tanár sem a felsőoktatásban, hanem egyéb csatornákon képzi tovább magát.
Szakmai tanárok pedig úgyis szinte kizárólag megbecsült, elismert, idős szakikból lesznek.

A közgazdasági, és jogi karokat 90%-ban fizetőssé tenni. A legtehetségesebb 10% legyen jogosult arra, hogy ezeket a karokat elvégezhesse, hiszen nem igazságos dolog a mondabeli legkisebb szegénylegényt azzal büntetni, hogy minden rátermettsége ellenére kizárjuk ezekből a szakmákból, és csak egy gazdag elit gyerekeinek engedünk beleszólást az gazdaság, és a jogrendszer későbbi alakításába.

Az egészségügyi jellegű szakokat érintetlenül hagynám, a lehető legszélesebb támogatottság és állami tehervállalás mellett. Kiegészítve azzal, hogy nem csak az egészségügyi csúcsszakmák felé engedjük a hangsúlyt eltolódni (pl: belgyógyász, sebész, szülész stb), hanem a "slepp", az ápolók, nővérek, műtősök, háziorvosok, tehát a második vonal képzésére is fordítsuk az őt megillető figyelmet (és majdan a bérezésükre is).

A leginkább a mérnökképzést támogatnám állami szinten, vigyázva, hogy ne essünk a mérnökség túlzott fetisizálásába sem. Erős ésszerűségi rostára lenne szükség, elsősorban ki kellene találni, hogy 23 év után végülis miben kíván erőssé válni az ország, hogyan kívánja az adottságait kiaknázni?
Úgy gondolom, hogy az elavult nehézipari képzésekre nincs szükségünk, bármily patinásak is, bányász, kohász hol fog ebben az országban kelleni? Ami kellhet: gépész, vegyész, elektromérnök, építész, vízépítő, építőmérnök, közlekedésmérnök, erdész, illetve minden olyan szakma vagy szakág képviselője, aki a következő tevékenységekben hasznos tudással rendelkezhet: szemétújrahasznosítás, környezetvédelem-és rekultiváció, megújuló energiák.

A mezőgazdasági felsőoktatás is hangsúlyos szerepet kapna természetesen, és a vele kéz a kézben járó élelmiszer-feldolgozás.

A tandíjmentesség természetesen nem jelentené azt, hogy valaki évtizedekig elnyaralhat az állam pénzén. Az 1-5-ig terjedő értékelési rendszerben a 2,5-3,5 közötti átlaggal rendelkezőknek járna az ingyenes jegyzetkölcsönzési lehetőség (a jegyzeteket rendes állapotban le kéne adni az intézmény jegyzettárába, ha elrongyolódik, hiányos, vagy elvész, akkor kifizetni), a kollégiumi elhelyezés, a kedvezményes menzai étkezés, és az utazási kedvezmények. A 3,51 vagy e fölötti átlaggal bírók egy arányosan emelkedő, havi ösztöndíjat is kapnának ezek mellé. A félévismétlők, és a 2,49 vagy az alatti átlaggal rendelkezőknek minden kedvezmény elveszne, a kollégiumi férőhely térítésköteles lenne, és csak akkor járna, ha lenne az ingyenesen jogosultak által betöltött helyek feletti szabad férőhely, az étkezés biztosított, de teljes áras, a jegyzetek pedig bérleti díj kötelesek volnának.

A röghöz kötést, és az egyéb rémtörténeteket elfelejteném.

A diákhitelezést átalakítanám, méghozzá úgy, hogy az állam közvetlen szereplését megszüntetném. A nem támogatott (azaz tandíjas) intézményeken tanuló, vagy támogatott intézményekben tanuló, de a támogatási követelményeket nem teljesítő diákoknak lehetőségük lenne az államtól segítséget kérni, kamatmentes, inflációkövető hitel formájában az iskolai költségeiket fedezendő, egyfajta diákhitelhez folyamodni. A tandíjat, jegyzetek díját, vizsgadíjakat, kollégiumi szállás díját és a menzai étkezés díját is utalná az állam az iskoláknak, a nevükben.
A diploma elvégzésével, vagy a tanulmányok félbehagyásával az ezt igénybe vevő diákok automatikusan megkezdenék a törlesztést, a mindenkori jövedelmük 10%-a erejéig, de csak akkor, ha ezzel a minimálbér alá nem csökken a jövedelem. Utóbbi esetben a törlesztés megkezdése 5 évig halasztható, majd onnantól 5%-os levonásokkal törleszthető mindaddig, amíg a jövedelem nem emelkedik annyit, hogy a törlesztőrészlet követni tudja.
Ha valakinek ezen felül is van szüksége pénzre, akkor a piaci alapon működő diákhitelekhez tud fordulni.

Amennyiben a diákságnak valami nem tetszik, és az utcára vonul, hát... hadd vonuljon. Szíve joga. Amíg a közrendet és a forgalmat nem veszélyeztetik, addig a rendőrség sem avatkozik közbe. Mit tud egy diák tenni, sztrájkol? Nem megy be előadásra? Kilép az iskolából, és elmegy dolgozni? Kit büntet ezzel, az iskolát, az államot? Vagy saját magát?

Az általam felvázolt rendszer mindenkinek megadja a lehetőségét, hogy a tehetségét és a szorgalmát kibontakoztathassa. Ennyi.

Facebook-csoport

Szerk. 2013.04.07. 0:30:
A jogosultsági átlagokon módosítottam, mert észrevettem, hogy a 2,5-ös átlag az az "éppen nem megbukott" kategória, azért azt ne honoráljuk már.
Átlagos állami támogatás: 3,0-4,0 között, meredeken emelkedő ösztöndíj és egyebek 4,01 és afelett.

Első megjelenés: 2013. Április 6.