A magyar külpolitika lassan egy évszázada nem hajlandó felismerni a saját korlátait és lehetőségeit. Ennek következtében hazánk folyamatosan valamely politikai és/vagy gazdasági nagyhatalomhoz dörgölőzve, benne látva sorsának jobbra fordítóját tevékenykedett. Németország után a Szovjetúnió, majd az USA, később az Európai Unió (azaz megint Németország).
A Jobbikot lehet rasszizmussal, antiszemitizmussal bélyegezni, nem ide tartozik, hogy ez jogos vagy jogtalan, de azt még a legelfogultabb ellenzőiknek is el kell ismerni, hogy gazdasági-politikai kérdésekben többször mondanak értelmeset, mint sem. Viszont a külpolitikájuk nekik is agyrém: Törökország, Oroszország a nagy barátok, az egyéb marginális volt török birodalmi országokról és volt szovjet tagköztársaságokról nem is beszélve.
Közben pedig azok, akikkel lehetne, kellene szoros külpolitikai kapcsolatokat ápolni, végig itt vannak a közelünkben, méretük, problémáik, megoldási lehetőségeik hasonlóak, és egyikük sem tudna igazán a másik fölé nőni. Csak éppen pont velük vagyunk a legrosszabb viszonyban: a szomszédainkkal.

Trianon

Egy igen érzékeny témakört, egy afféle szent tehenet boncolgatok a következő sorokban, de talán így tudom legjobban bemutatni, hogy miért lett az oldal címe Csonkamennyország.
Mindenki ismeri az irredenta mondókát a múlt század húszas éveiből: Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!
Valóban így lenne?
Akkoriban így tűnt, valóban eljött a vég, nincs felállás ebből a nemzetiségi, gazdasági csapásból. Mégis, így vagy úgy, de egy egész pofás országot sikerült azért összehozni a maradékból.
Ami viszont egy mindig sajgó seb maradt, az a Hegyvidékeken, a Végeken, a Külhonban rekedt magyarság nagy száma, és a velük való sorozatos, méltatlan elbánás volt.

Mielőtt eljutok ennek a gondolatmenetnek a végére, azelőtt megelőzném, hogy az olvasók rámsüssék az idegenszívűség billogját.
Gyerekkoromban sokat jártam a Felvidéken, láttam, hogy milyen csodálatos vidéket vettek el tőlünk. Nincs szíve, nincs lelke, nincs hazaszeretete annak, akinek ez nem fáj.
Közelítsük meg tehát innen a dolgot: van-e értelme az évszázados ökölrázásnak, a "nem felejtünk"-nek, a meddő kardcsörtetésnek?

Nagy-Magyarország területének visszaszerzési módozatai

1., Tárgyalás
Természetesen nemzetközi precedensek tucatját lehetne felhozni ezen megoldás mellett.
A két Németország, az NSZK és az NDK meddig volt szétválva? Mégis egyesültek. A volt Szovjet tagállamok, meddig éltek orosz elnyomás alatt? És tessék, most mind független állam. Jugoszlávia tagjai meddig voltak mesterségesen összekényszerítve, és lám, már mind független, különálló országok. És akkor még a markánsan különböző két népről, a csehről és a szlovákról nem is beszéltünk.
Ez mind nagyon szép, de pár dologgal érdemes lehűteni magunkat:
A félbevágott Németországot egyik fél sem tartotta legitimnek, annyira, hogy pl az NSZK fővárosának a jelentéktelen Bonn-t jelölte meg, annyira ideiglenesnek és jogtalannak tartották a nyugatiak a helyzetet. Más kérdés, hogy a status quo évtizedekig fennmaradt.
A Szovjetúnió államait a szocializmus ideológiája tartotta össze, amint az ideológia felbomlott, mindenki szabadon ment, amerre látott.
Hogy a volt Jugoszláviát pontosan milyen érdek tartotta össze (talán a szerbek dominanciája?), azt még csak nem is tudni. Nem meglepő, hogy a szétesésükkor az összes, addig felszín alatt tartott nemzeti különbözőség, ellentét véresen bukkant a felszínre.
A csehszlovákok együttmaradásának pedig csak gazdasági értelme lett volna, viszont az ő "válásuk" békés volt, és a mai napig jó kapcsolatokat ápol a két ország.
Melyik változás adoptálható a mi helyzetünkre? Hol volt olyan, hogy egykori határokat, létező országok, nemzetek között nemzetiségi alapon visszaállítottak, vagy korrigáltak volna?
Bulgária visszakapta Dobrudzsát?
Ausztria Dél-Tirolt? (Vagy bármit, a régi Monarchia területéről?)
Finnország Karéliát?
Németország a Saar-vidéket? Nyugat-Lengyelországot? Még a volt Poroszországot, a mostani Oroszországi Föderációt sem, pedig ahhoz nemzetiségileg a világon semmi köze sincs Oroszországnak.

Azt tudjuk, hogy Trianonban késve érkeztek meg azok a térképek, amiket a magyar delegáció készített, kellő alapossággal, és amiken egy nemzetiségi szempontból elfogadható(bb) határvonalat próbáltak keresztülvinni. Elkéstek, mert az Őszirózsás forradalom, és az azt követő Vörösterror ideje alatt az álláspontok Magyarországgal szemben végképp megmerevedtek, eldöntötté vált, hogy az országot büntetni, kizsigerelni szükséges.
Kinek, kiknek, mely országoknak lett volna érdekük '90 után a régióban egy erős Magyarország? Kikkel szemben, hol kellett volna tárgyalóasztalhoz ülni? ENSZ? És kik lettek volna az ellenfeleink a revízió, akár a részleges revízió kérdésében? Csehek, szlovákok, románok, osztrákok(!), szerbek, horvátok, szlovének, ukránok...
Esélytelen.

Az adódó lehetőségeinket sorban elszalasztottuk.
Csehszlovákia felbomlásakor lehetett volna mit keresni, ha az Első Bécsi Döntésnek megfelelő területet nem is, de legalább a Csallóköz, és Kassa környékének 50%+ -os magyar anyanyelvű területeit visszakérhettük volna.
A SZU felbomlásakor a nemzetiségi szempontból korántsem többségi magyar, leginkább rutén Kárpátalját visszakérhettük volna, hiszen amennyire nem szlovák, legalább annyira nem ukrán terület. (Ezt [is] elutasította Antall József, és ez volt az utolsó csepp abban a pohárban, ami a kárpátaljai kötődésű Csurka István MDF-ből való kiválásához, és a MIÉP megszületéséhez vezetett. Ironikus, hogy az irredentizmustól való félelem vezetett a szélsőjobboldal utcai csőcselékekből párttá manifesztálódásához.)
A balkáni háborúban a Vajdaságnak kellett volna az ölünkbe hullani - nem így lett.
Erdély autonómiája állandóan visszatérő téma. Paradox, de ennek a létrejöttét legjobban a magyarországi magyarok fogcsattogtatása hátráltatja, a "mindent vissza!" kissé elkésett szemlélete. A román oldal (okkal) fél attól, hogy a részleges autonómiát teljes követi, majd függetlenedés, azután egy gyors csatlakozás Magyarországhoz.
Ez ellen lehetne tenni, méghozzá úgy, hogy a mindenkori magyar külpolitika mereven elhatárolódna bármiféle uniótól, vagy összeolvadástól Erdéllyel. Szabad, önálló, független Transszilvániát kellene propagálni, a Bethlenekre hivatkozni. Lesz-e, egyáltalán elképzelhető-e valaha olyan magyar kormány, amely puszta racionalizmusból önként akasztaná a nyakába a "Hazaáruló vagyok" táblát azzal, hogy nyíltan lemond "Édes Erdély"-ről?

2., Erőszak
Ez a lehetőség nyilván komolytalan. A magyar honvédség jelen állapotában arra is csak korlátozottan képes, hogy saját magát megvédje. Tehát egy esetleges támadó hadsereget lelkes, hazafias érzelmű emberekből kéne toborozni. Kérdés, hogy mire elegendő az a kb 1000-2000 ember, aki egy TV-székház ostromban bármikor benne van, és egy irredenta hadművelethez is azonnal csatlakozna? Az "igaz magyarokon" kívül hány embert lehetne mozgósítani egy hódító háborúhoz? Sajnos jelenleg még az is kérdéses, hogy a magyarok többsége a saját, mostani szülőföldje védelmében fegyvert fogna-e, ha ilyesmire kerülne sor...
És az ellenség hátországa, a hatodik hadoszlop, a külhoni magyarok? Erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy hadseregünknek a határt átlépve virágesős fogadtatásban lenne része. Tényleg: megkérdezte már valaha valaki, hogy a kint rekedt magyarok mit szeretnének? Nem igazán. Pedig a többségnek a magyarsága csak másodlagos, leginkább ők is, mint mindenki, nyugalomban, békességben szeretnének élni, dolgozni, tanulni, családot alapítani, gyerekeket nevelni, szórakozni, stb. A kiszakított magyarság, és a "megszálló" nemzetek tagjai teljesen jól, békésen élnek egymás mellett, egymáshoz való viszonyukat az alapvető emberi jellemvonások határozzák meg, és csak másodsorban, vagy még annyira sem a nemzeti hovatartozásuk. (Köszönöm, de nem kérek példákat a helyi nacionalisták viszontprovokálásaira, a görcsös erőfitogtatásaira, a magyarverésekre. Én is hallok ezekről, de szórványos kivételekből ne csináljunk már általános szabályt.)
De ha mégis elfejlődnénk odáig, hogy támadunk, kik lennének a legyőzhető országok? Szlovákia, Szlovénia, talán Ausztria. És mi a biztosíték arra, hogy a minket körülvevők nem rendeződnének azonnal egy új Kisantantba, hogy egymás hátát fedezve törhessék le a magyarság reményeit?

Mindent összevetve tehát azt lehet mondani, hogy most, 2013-ban bármiféle határrendezés reménytelen, és ez a közeli jövőben valószínűleg változatlanul fenn fog állni. Lassan célszerű volna túllépni a folytonos önsajnálaton és köldöknézésen, Trianon-ügyben is.

Térségi együttműködés, avagy Kárpáti KGST

Meggyőződésem, hogy a Magyarország méretű, és gazdasági súlyú országoknak elsősorban egymással, a szomszédaikkal kell összefogniuk, hogy egymást segítve, erősítve, a feladatokat megosztva tudjanak fejlődni, hogy ellenpontot tudjanak képviselni a nagyhatalmakkal szemben. Az EU nem jó választás, az csak modernkori gyarmattartókból és azok kiszolgálóiból, piacaiból áll, az egyenrangúság csak névleges (nem is lehetne komolyan más).

A Visegrádi Négyek egy jó alap, bár a szervezkedés nevét nem tartom túl szerencsésnek, mivel Magyarországot a többi fölé helyezi. A másik hasonló szervezet, aminek tagjai vagyunk, az Alpok-Duna-Adria, elsősorban kulturális és környezetvédelmi csoportosulás, kicsit szerencsésebb névválasztással bír.
A Kárpáti KGST éppen ezért csak egy ideiglenes munkanév, egyrészt mivel földrajzilag nem korlátoznám le a Kárpát-medencére, másrészt pedig a KGST egy történelmileg eléggé besározott elnevezés.

Mindegy is, hogy mi a név, a lényeg az együttműködés. Azok az országok, amik számunkra érdekesek lehetnek: Ausztria, Szlovákia, Csehország, Ukrajna(?), Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Lengyelország. Ez lenne a kiindulás, az az alap, mely tagoknak együtt kellene működni.

Első körben fontos tisztázni az alapvető szabályokat: a legfontosabb a másik országokban élő nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása. Aki nem biztosítja a nyelvhasználatot, aki nem bánik egyenlő jogú állampolgárként a nemzetiségeivel, az egyrészt kizárható/fel se veendő a szervezetbe, másrészt felkészülhet, hogy az ő nemzetének külföldön élő tagjai is vegzatúrának lesznek kitéve.

A szervezet hangsúlyosan laza kell, hogy legyen. Nincs szó gazdasági, pénzügyi, jogi, vagy bármilyen unióról. Nemzetállamok kulturális, gazdasági szövetségéről van szó.

A szervezet tagállamai jogosultak csökkentet, vagy teljes vámmentességre a szervezet többi tagállama felé, útdíj, vasúti tranzitdíj-kedvezményekre a kölcsönös kereskedelem erősítése érdekében.
A tagállamok könnyen köthetnek részegység-gyártási szerződéseket egymás felé, továbbá vállalják, hogy azokat a termékeket, melyeket hazájukban nem, vagy nem megfelelő mennyiségben állítanak elő, azt a szervezet államaiból szerzik be.
Természetesen vállalják a rendfenntartó szervek szoros együttműködését, a határokon átnyúló bűnözés felszámolása érdekében.
A jogi szabályozásukat célszerűen a szomszédos, szervezeti tagállamokéhoz hangolják. Pl, ha az egyik tagállamban a fémhulladék-gyűjtés állami monopólium, és ellenszolgáltatás nélkül zajlik, akkor nem adnak rá módot, hogy az adott ország határvidékéről összelopkodott fémet a határon átszállítva, más országban pénzért lehessen értékesíteni. Vagy: ha az egyik tagállam nem engedélyezi a GMO vetőmagokat, akkor azt lehetőleg a többi sem. Vagy: ha az egyik tagállam küzd a dohánytermékek forgalmazása ellen, akkor a szomszédos tagállamok is szigorítják a saját szabályaikat, hogy ne generáljanak határforgalmi dohányturizmust.

A szervezet geoföldrajzi határait északról Skandinávia, keletről Oroszország, délről Görögország, nyugatról pedig Németország és az Adria jelentik. Ezen belül persze létezhetnek egymást metsző alszervezetek is, akik egymással szorosabb, a tőlük távolabb lévő tagokkal lazább együttműködésben állnak. Pl Lengyelországnak érdekesebb partnere Észtország, vagy Fehéroroszország, mint mondjuk Albánia, és viszont.

Hiszem és vallom, hogy ha Magyarország, és a régió országai a külpolitikájukat ennek az együttműködésnek az irányába hangolnák, akkor ezen országok a későbbiekben együtt, egymásért (és közvetve magukért) kiállva hatékonyan tudnának ellenállni bármilyen nagyhatalom gazdasági, vagy egyéb intervenciójának, és nem hagynák, hogy egyenként zsebretegyék őket, mint már a történelem során annyiszor.

Facebook-csoport