Tudjuk jól, hogy a politika a közepesen tájékozódott kispolgárok ópiuma, és csupán a gazdasági érdekek által a reflektorfénybe tolt bábok harsány játéka.
Ennek az ismeretében vizsgáljuk meg, mik hazánk kilátásai a következő évtizedben, kormányzó pártok tekintetében.
A Fidesz jelenleg kétségbeesetten próbál mindent elkövetni, hogy a 2018-as választásokat, ha nem is megalázó mértékben, de elveszítse. Ez a tevékenység eléggé gyászos képet sejtet arról, hogy milyen az államháztartás állapota; illetve szomorú következménye annak a pánikba forduló tanácstalanságnak, ami az uniós pénzcsapok majdnem teljes elzárását jelzi 2020-tól. Onnantól se önerőből beruházni, fejleszteni, se pofátlan módon lopni nem lehet majd. És akkor a késleltetett törlesztésű gigahitelekről (pl Paks-2) még nem is beszéltünk, amiket a Fidesz láthatóan csak felvenni, és elkölteni szeret, visszafizetni nem.
Ebbe a nagyszerű világ-és nemzetgazdasági helyzetbe fog nagy reményekkel beleülni a következő szerencsés kormány, nem túl merész jóslatom szerint a Jobbik.
Pénzük arra, hogy az országot a szarból kicibálják, nem lesz: megnyugodhatunk, hogy Orbánék üresre kipucolt államkasszát fognak maguk után hagyni. "Újfasiszta", "neonáci" kormánynak pedig nincs az a tőkeerős (=külföldi) bank vagy pénzintézet, amely hitelt nyújtana, netán megvenné az állampapírjait.
Súlyosbíthatja a helyzetet a Jobbik hagyományos, ideológiai téren alapvető szembenállása a Nyugattal, a multinacionális nagytőkével, az EU-val és a NATO-val.
Az sem segíthet sokat, hogy a Fidesz hátországa a gazdaság, a média, a jogalkalmazás és sok egyéb területen szintén be fog feszülni, és fújja majd a szembeszelet, következzen bármily jószándékú garnitúra is a Fidesz után.
A Jobbik előtt tehát két út marad nyitva.
Az egyik, hogy elveihez hűen, gúzsba kötve próbál táncolni. Pénzügyi mozgástér híján maradnak a szimbolikus gesztusok, melyekkel csak tovább mélyíti a meghatározó, euro-atlanti gazdaságok, és a hazánk közti űrt. Esélyes még a szomszédainkkal való "összeugrás" is.
Vajmi kevés enyhet hozhat a külpolitikában a "keleti nyitás": Törökország és Irán nyilván le sem ejti, hogy mi élünk-e vagy halunk; Oroszország (élén Putyinnal: cár atyuska élethosszig) pedig nem fog erőn felül segíteni egy marginális népecskén, és egy marginális piacon, néhány bizonytalan, a távoli jövőben realizálódó, nehezen behajtható ígéretért cserébe.
A másik a jelenleginél is erőszakoltabb, senkinek a háta közepére sem kívánt, további "néppártosodás". Azzal, hogy "olyanok vagyunk, mint a Fidesz, csak mi még nem loptunk", esetleg a csalódott választókat felszívni, és azokkal választást nyerni lehetséges, de csődhelyzetben csodát téve kormányozni biztosan nem. Egy ilyen Új-Fidesz bukása kormánypozícióból olyan megsemmisítő lenne, amilyet még nem látott a harmadik köztársaság.
Megjósolható tehát, hogy egy esetleges Jobbik-kormány fogja begyűjteni azt a kétes elsőséget, miszerint a rendszerváltás óta az első társulat lesz, mely nem tölti ki a mandátumát: két, legkésőbb három év után megbukik/buktatják.
Ennek három útja lehetséges:
- Lemondás. Ez nem könnyű döntés, de középtávon ebből lehet a legjobban kijönni.
- Előrehozott választások kiírása, egyfajta bizalmi szavazásként (amit persze elveszítenének).
- Vagy, a végső esetben megvárni az erőszakos megbuktatás valamely formáját. Ez a legrosszabb opció.
Kikre számíthatnánk 2020-21-ben? Jelen ismereteink szerint adja magát a lehetőség, a választók hátraarca a liberális, européer értékek felé: surranópályán az LMP.
A csődközeli helyzetben egész jó ötletnek tűnhet ez a zöldre festett SZDSZ: toleráns, demokratikus, kapitalizmusbarát eszmék, tiszta kéz, de mégis erős hátország. A már levitézlett előző kormánypártok második-harmadik vonala kormányképes erővé duzzaszthatná a pártot.
Hamar újra megnyílnának a nyugati pénzcsapok, a NATO pedig sietve küldene csapatokat, hogy az esetleges nyilas visszaszivárgást megakadályozza.
Érkeznének az EU-s, IMF-es, Világbankos gyorskölcsönök, és persze a tanácsadók.
Mivel "tudjuk", hogy az állam a legrosszabb gazda (igen, ahogy láthattuk azt is, milyen gondosan gazdálkodtak az új tulajdonosai az egykori állami vagyonnal), ezért lehetne folytatni a privatizációt: erőművek; közműszolgáltatók, ismét bagóért, miután egyszer már eladták őket értékük alatt, majd a Fidesz visszavette, számításból és/vagy dilettantizmusból értékük fölött; helyi és távolsági közösségi közlekedés; egészségügy, stb.
Persze épülne pár napelem-park is, meg felújítanának egy-két kórházat (szigorúan a privatizációjuk előtt), de kb ez a max, amit egy LMP-kormánytól reálisan várni lehet.
2024; ekkorra elfogyna minden érték, nem marad más, csak az adósság. Ekkorra érünk el oda, ahol kb most tart az EU-ba nálunk korábban belépett néhány, hasonló méretű és gazdasági szerkezetű ország: Görögország, Írország, Portugália...
2023-24 után teljesen mindegy, ki alakít kormányt, úgyis hónapokon belül megbukik. Mindegy, hogy Gyurcsány, Bokros, Torgyán vagy Thürmer, netán éppen Ángyán vagy maga a Kemény Dénes.
Nehéz ilyen távlatokban jósolni, de az bizonyos, hogy nem lennék akkor a saját bőrünkben.
[Friss infó: Vona Gábor lemondott a frakcióvezetői (nem a pártelnöki!) posztjáról. Nemrég olvastam valahol, hogy amíg Vona Gábor a Jobbik vezető arca, addig a párt nem kerülhet kormányra. Talán az ő hátrébb lépése a további néppártosodás jele?]
Utolsó kommentek