Sokan helytelenítik, ha női témákról férfiak foglalnak állást. Szerintem viszont vannak olyan területek, amelyek a férfiak számára ugyanúgy húsbavágóan fontosak (mint pl a gyermekvállalás), viszont rendelkeznek egyfajta egészséges távolsággal, mely az objektív véleményalkotást nagyban elősegíti.

Az abortusszal, és a gyerekszületéssel foglalkozó statisztikák évtizedek óta riasztóak. Ma, MaO-on évente 30-35 000 művi terhességmegszakítást végeznek (minden harmadik terhesség végződik így), ez a szám csak a legális, kontrollált, műtéti beavatkozások száma. Ezzel az értékkel a világon a 8. legtöbb abortusz nálunk jut ugyanannyi terhességre. És a fenti szám nem tartalmazza pl az esemény utáni tablettával, házilag elhajtott lehetséges gyerekeket, ami nem is csoda, mivel ezt még becsülni is nehézkes volna (mert nyilván nem jut minden bevett tablettára egy potenciálisan fejlődő zigóta).
Ezzel szemben az évi népességfogyásunk (a születésszám mínusz halálozások száma, azaz a kivándorlás nélküli érték) 50 000 fő.
A mostani fiatalok döntő többsége nagy családot tervez, 2-3 gyerekkel, ehhez képest realizálódik 1, vagy 0. (A népesség növekedéséhez szükséges reprodukciós ráta 2.1-nél nagyobb, a stagnáláshoz is kell a 2.1. Nálunk ez az érték 1.24.)

Kecsegtető az alkalom némi szociális demagógiára, miszerint a kívánt gyerekek a leendő szülők anyagi jellegű, és/vagy lakhatási aggodalmai miatt nem születhetnek meg.
(Hazánkban az abortuszok 97%-ánál szociális indokot adnak meg, és csak a maradék 3% olyan, ahol egészségügyi nehézség vagy veszélyeztetettség, bűnügy, vagy az anya kiskorúsága a kiváltó ok.)
Bizonyára ez is közrejátszhat, de a szomorú valóság az, hogy míg a jóléti államok közül is a legtehetősebbekben a ráta alacsony (Japán: GDP/fő=46 000$, repr.ráta=1.21, Svájc: 67 000/1.46, Kanada: 45 000/1.58, Ausztrália: 49 000/1.78), addig a harmadik világ legnyomorultabbjai esetében a legmagasabb (Niger: 400/7.06, Kongói DK: 400/5.24, India: 1 500/2.62, Mexikó: 9 700/2.29).
Belátható, hogy ehelyt részletezni nem kívánt okok miatt a nemzet örvendetes vagyoni, és létszámbeli egyidejű gyarapodása egymást kizáró lehetőségek.

Lehetne a választ a hagyományos értékektől való elfordulásban, a keresztény értékrend megtagadásában keresni, de ezen a téren sem annyira egyértelmű a kép.
A hagyományosan vallásos USÁ-ban a ráta 2.06, Írországban 2.02, Spanyolországban 1.47, Olaszországban 1.39. Igaz, Mexikóban magas, de ekkor megint eljutunk a jóléti eltérésekhez...

Sokan elég könnyedén veszik az abortuszt. Reggel bemegyek, délelőtt kijövök, és kész is: semmi gond. Ha az anya-gyermek lelki kapcson és az ebből eredő morális problémákon túltesszük magunkat, akkor is ott van az egészség(ügy)i vonzat. Egy haverom megfogalmazása szerint "egy esemény utáni tabletta majdnem olyan, mintha atombombát robbantanál a nőben". Nos, ha ez csak a tabletta, akkor képzelhetjük, milyen traumát jelent a női szerveknek egy abortusz! Nem véletlen pl az, hogy az első gyereküket elvetető nők közül sokan később sokkal nehezebben tudnak teherbe esni, vagy az, hogy megnő a vetélések esélye.

Ott van továbbá az abortusz etikai oldala.
Szerintem a lélek, mint elvont fogalom, a fogantatástól számítható. Egy fejlődő magzatnak, ha gondolatai, tudatos gondolkozása talán nincs is, de ahogy egyre közelebb kerül a születéshez, úgy fog egyre több mindent érezni, érzései tehát biztosan vannak.
Megöl(et)heti-e a gyermekét egy anya, amíg meg nem született? És a világra jövetele után egy perccel? Jelen felfogásunk szerint a válasz igen, és nem.
De miért nem? Egy csecsemő az első fél évében kb ugyanazt csinálja, mint előtte az anyaméhben, az utolsó három hónapjában: eszik, alszik, növekszik, erősödik. Ugyanannyira függ az anyjától, ugyanannyira kötődik hozzá, mint mikor még benne volt. Tudatossága ösztöni szinten van. Tehát, megölheti-e egy anya a gyermekét annak fél éves kora előtt, ha rájön, hogy ő ezt mégsem akarja?

(Zárójeles, "radikális", "elborult" véleményem szerint egy anya gyereke 18 éves koráig szabadon, felelősségre vonás nélkül rendelkezhetne annak élete fölött. Ki szereti azt a gyereket a legjobban? Az anyja. Ki akarna neki utoljára rosszat? Ugyanő. Ki az, aki a legjobban meg tudja ítélni, hogy a kölke érdemes-e arra, hogy idejekorán agyoncsapja? Megintcsak az anyja. Ki fogja a hülye, agyoncsapott gyerekét a legmélyebben meggyászolni? Bizony, az anyja. Egy anyának ettől nagyobb büntetés nem kell.
Ha viszont úgy csapja agyon egy anya a gyerekét, hogy nem érez se fájdalmat, se lekiismeret-furdalást, akkor én azt gondolom, hogy jobb is, ha egy ilyen nő nem szaporodik el túlzottan.)

A most hatályos rendelkezések szerint a terhesség szabadon megszakítható a 12.-hétig (3. hónap), illetve ezen túl bármikor, ha a terhesség az anya életét egyértelműen veszélyezteti, illetve a születendő gyermek valamilyen súlyos, az élettel nem, vagy nehezen összeegyeztethető betegséggel rendelkezik.
A mi kultúránkban az emberi élet védelme, az élethez való jog alapvetés. Ez az, amiatt nem lehet egy csecsemőt "elvetetni", csak egy magzatot. Pontos definícióra szorulna az a kérdés, hogy egy fejlődő magzat mikortól tekinthető védendő életnek. Ez a kor lenne az az időhatár, ameddig még engedélyezném az indoklás nélküli abortuszt.

Az abortusz szinte teljes tiltása népességi szempontból ugyan bírhat némi előnnyel, láthatjuk ezt mi is a Ratkó-görbék generációkon át lassan kilaposodó hullámhegyein.
Viszont a tiltás maga súlyos felelőtlenség a nőtársadalommal szemben. A tiltás táptalaja az ellenőrizetlenül, sarlatán módon, rettenetes összegekért, vagy éppen házi módszerekkel végzett magzatelhajtásoknak. Ezek gyakori következményei a későbbi meddőség, vagy egyéb női bajok, netán az anya halála.


Mit tartok szükségesnek ahhoz, hogy az abortuszok számát a lehető legszükségesebb minimumra csökkentsük?

- Korai (általános iskola vége, középiskola eleje), prüdériától mentes iskolai szexuális felvilágosítást. Attól még senki, soha nem maradt ártatlan, hogy szemlesütve hallgattak előtte a témáról. Amit a hormonoktól elborult agyú tinik ki akarnak próbálni, azt ki is fogják: ha pedig ez így van, akkor legyenek tisztában a következményekkel, és a nem kívánt gyermekáldás (-és nemibetegség-áldás) elkerülésének módjaival.

- Az esemény utáni tabletták hozzáférhetőségének megkönnyítése (mondjuk lehessen vény nélkül, gyógyszertárban, államilag szubventált áron kapni). Nem a legjobb megoldás, és nem is célszerű sportot űzni a használatából, de inkább ez, mint egy abortusz.

- A művi terhességmegszakításra bejelentkezők alapos, higgadt, elfogulatlan tájékoztatása a döntésük következményeiről, annak elkerülésének módjairól. Nem cél az elrettentés, és a szégyenérzet generálása, mondjuk szétkanalazott magzatokról készült fényképek mutogatásával. A cél, hogy az anya(jelölt) ne hozzon felelőtlen, visszafordíthatatlan döntést, olyat, amit később esetleg megbánna.
A terheseket tájékoztatnám mindazokról a támaszokról, anyagi és esetleg egyéb téren, amit az állam, vagy valamely szűkebb közösség (pl helyi önkormányzat), netán karitatív szervezetek nyújtanak.
Felvetném az örökbeadás lehetőségét. (Természetesen ebben az esetben ennek valódi, józanul választható opciónak kéne lennie. Ehhez nagyban megkönnyíteném az örökbefogadást, felgyorsítanám a különféle kapcsolódó vizsgálatokat és egyéb bürokráciát, stb.)
És nem utolsó sorban megemlíteném, hogy elenyésző azon anyák száma, akik a gyerekük megtartása mellett döntöttek, vagy akaratuk ellenére hordák ki, és szülték meg azt, majd ezek után később úgy érezték volna, hogy ha lehet, visszacsinálnák az egészet, meg nem történtté tennék a gyereküket.

A mostani, örvendetesen nőpárti kultúránkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy gyereknek nemcsak anyja, hanem apja is van. Pedig a férfiaknak a jelenleginél jóval nagyobb beleszólást volna üdvös engedni, a majdan megszülető gyermekük életével kapcsolatban.

Teljes vétójogot nyilván nem kéne kapniuk. A két alapeset közül egyik sem túl életszerű:
- A nő el akarja vetetni, a férfi megtartaná. Milyen alapon kényszerítsünk rá egy terhességet, egy több évtizedes teljes életmódváltást, és egy esetleges magányos anyaságot egy nőre, a férfi esetleges szeszélye miatt?
- A nő meg akarja tartani, de a férfi elvetetné. Milyen jogon öljük meg erőszakkal egy de facto anya gyermekét, az akarata ellenére?

Viszont a nő a döntéséről, az abortálási szándékáról mindenképpen értesíteni kéne a férfit. A fenti felsorolásban említett „tanácsadáson” jelen kellene lennie a férjnek/élettársnak, és/vagy annak a személynek, akit a nő apaként megnevez.
Persze megtörténhet, hogy az elsunnyogni szándékozott terhességek megszakítása, és a kellemetlen helyzetek elkerülése érdekében a nő egy jóbarátja ugrik be „apaként”; ennek elkerülésére max annyit lehet tenni, hogy a megnevezett apajelölt írásban nyilatkozik arról, hogy az elvetendő gyermek az övé. Nem nagy dolog, de az írott szó elég sokakat visszariasztana a füllentéstől.