Csonkamennyország

Nahát, micsoda skandallum, közel két éve nem volt új bejegyzés a blogon, stb, stb.

A Vírushelyzet idején többször szembe jött velem a hála, melyet az egyszeri lakosság nevében különféle multicégek reklámokban, és óriásplakátokon fejeztek ki a hősies, derekasan helytálló, imádott rendőrök felé. Talán ez volt az az utolsó csepp, ami arra késztetett, hogy leírjam markáns ellenérzéseimet a honi rendfenntartókkal kapcsolatban.

A rendszerváltás idején sokan reménykedtek abban, hogy a kádári "Puha Diktatúrát" védő rendőrséget felváltja majd egy sokkal nyugatiasabb, az állampolgárokat szolgáló és védő szervezet, melynek tagjairól nem a lekezelő szekatúra és az elszámolhatatlan agresszivitás az elvárható minimum, mely tagok láttán az ember nem eltűnni, és meglapulni kíván, hanem elönti valamiféle biztonságérzet.
Nos, mindez csupán szlogenek szintjén történt meg, a gyakorlatban alig.

Mint hazánkban oly sok esetben, így ezúttal is a fejétől bűzlik a hal. Igaz ugyan, hogy a kisrendőr kicsit korrupt, de a nagyrendőr meg nagyon. Magyarországot még a '90-es évek elején elég szépen felosztották a szláv, jobbára ukrán maffiák, melyek hol erőszakkal, hol megvesztegetéssel, de zsebre rakták az egész magyar bűnüldözést.
Akinek kétségei vannak, az próbáljon meg nyugodtan lányokat futtatni, közepes-vagy kemény droggal kereskedni, lopott szajrét nagy tételben árulni, vagy pénzmosodát üzemeltetni. De az is elég, ha próbából nyit egy bárt, vagy szórakozóhelyet valami frekventált helyen, és karakánul megtagadja a védelmi díjfizetést.
Nem a rendőrség fogja elszámoltatni, hanem a maffia.
És ha a törött végtagjait, kivert fogait, és a felgyújtott üzletét sérelmezi, a rendőrség és az ügyészség lesz az, aki nem tesz majd semmit.

A soha, semmi érdemlegeset fel-nem-mutató, mégis örökké, minden oldalnak pont megfelelő, Örökös Belügyminiszter, Pintér Sándor az, aki a maffia legmagasabb mellényzsebében csücsül. MSZMP tagként pont megfelelő volt az Antall-kormánynak, mint országos főkapitány, aztán - kit tudja, miért - az első, második, harmadik, századik Orbán-kormánynak is tökéletes, mint belügyminiszter. A kormánytagok jönnek-mennek, de Pintér Sándor örök.

(Nyilván volt szándék, hogy a maffia kezéből a kormány visszavegye a kontrollt, az első ilyet az Aranykéz utcai robbantással, a másodikat pedig a Móri mészárlással "tették helyre".)

Persze az átlag állampolgár ebből többnyire semmit nem érez. Ő csak annyit tud, hogy van egy állami szervezet, melyet súlyos jövedelemadó-, járulék-, és forgalmi adóforintokból üzemeltetünk, és amelytől semmiféle védelmet, biztonságot, vagy jogorvoslatot nem remélhet cserébe.

Ma, Magyarországon a rendőrségnek kettős feladata van. Az egyik egy költségvetési, bevételi szerep: a rendőrségek és bíróságok által kivetett helyszíni, és egyéb bírságok konkrétan előre betervezett(!) tételei a költségvetésnek, melynek a beszedése nem szenvedhet csorbát, és aminek a folyamatos kiszabását, és annak mértékét rendszeresen számonkérik, és ellenőrzik a rendőrökön.

A másik az, hogy a kormányt megvédje a saját választóinak, a saját állampolgárainak a haragjától.

Ennek a működésnek számtalan tünete van. Mindenkinek van olyan személyes élménye, vagy ismeretségi körből származó története, mikor
- a közúti ellenőrzés során az első perctől kezdve csak a bírság mértékéről zajlott az egyeztetés
- lopás, rablás, könnyebb testi sértés, molesztálás, szeméremsértés, családon belüli erőszak és hasonlók esetén a rendőrök egyenesen sugalmazták, hogy NE tegyen feljelentést, mert az nekik csak papírmunka, de valójában se beavatkozni nem fognak, se érdemi nyomozást folytatni
- konkrét veszélyhelyzetben kínosan, vontatottan, kelletlenül és feltűnően lassan jelentek meg a helyszínen
- nem egyforma jogokkal ruházzák fel az eltérő befolyással rendelkezőket: a nagypályás simliseket, a gazdagokat, a politikusokat valahogy sosem érik olyan vegzatúrák, mint a kiszolgáltatottabb polgárokat.

Nyilván sok dolog miatt lehet sajnálni az egyszerű közrendőrt, vagy nyomozót.
A közkeletű hitek és tévhitek szerint pl, mert
- még mindig alacsony a társadalmi megbecsülésük: így van, de erről még mindig a társadalom tehet?
- alacsony az anyagi megbecsülésük: részben igaz, hisz kényszerből kell a szervezetnek önellátónak, sőt: profitáblisnak lenni, de ez a rendszer hibája; részben meg nem igaz, mert a rendvédelemben dolgozók fizetése kiemelten magasnak számít a többi, szintén fontos, szintén állami szférában dolgozókéhoz képest, ráadásul végtelen egyéb juttatásaikat még a mindennapos, piti korrupcióval is bőségesen kiegészítik
- sokszor nem intézkedhetnek kedvük szerint, mert a jogszabályok a bűnözőket "védik": ez megint csak részben igaz, de többször tűnik kifogásnak, mint amennyiszer valóban gúzsba kötve kellene táncolniuk
- idealisták, naivak, gyermekként másról álmodoztak, úgy érzik, nem adhatják fel: a rendőrség nem egészségügy, vagy oktatás, ahol kötelező összeszorított foggal, árral szemben úszni, ha valaki úgy érzi, hogy ő nem a tisztességes, szegény emberek megfélemlítésére, és megsarcolására szegődött, hogy ő nem akar falazni a bűnözőknek, hogy nem akarja védeni az államot a polgáraival szemben, hanem az utóbbiakkal vállalna közösséget, akkor tessék, az ajtó nyitva áll mindenki előtt, ki lehet próbálni a piaci versenyt.

További érvek:

- Hazugság, hogy nem csinálnak semmit, nézd meg a felderítési statisztikákat.
Jó, nézem: önmagukat sokkos állapotban feladó feleséggyilkosok; a cimborájukat sörösüveggel fejbe vágó, betyárbecsülettel megáldott részegek; amatőr drogosok, akik éppen csak a rendőrkapitányságra nem törnek be beanyagozva; rivális bandák egymás által felnyomott tagjai. Ezek teszik ki a felderített eseteket, egyéb érdemi munkavégzés nem zajlik. Soha nem hallani olyat, hogy az elkövetőt elfogták. Hogy a lopott-rabolt értékeket visszaszolgáltatták. So-ha.

- Bezzeg ha te bajba kerülsz, akkor te is őket fogod hívni.
Igen, ez nyilvánvaló, bár lehet, hogy kétszer is meggondolom, hogy csinálok-e magamnak extra kellemetlenséget. És ha mégis, akkor miért őket? Mert nincs más lehetőségem. Esetleg önbíráskodhatok, de annál jobban semmit nem üldöz a magyar igazságszolgáltatás (lásd még: a hatalom semmiben nem tűr konkurenciát). Vagy ha ellopják a bringámat, akkor szólhatok a Tolvajkergetőknek. Ja, nem, hisz addig szekálták-támadták őket (mivel látszódott, milyen az, ha valakik ténylegesen üldözik a bűnt), amíg meg nem szűntek.

- Vannak olyan országok, ahol még ilyen rendőrség sincsen, hidd el, nem akarsz olyanban élni.
Milyen igaz, máris rózsásabban látom a helyzetet, a baj csak az, hogy továbbra is makacsul reménykedem abban, hogy Magyarországnak nem Szíriával, Afganisztánnal, Venezuelával, meg Dél-Szudánnal kell összemérnie magát, hanem Ausztriával, Szlovákiával, Csehországgal, és nem az elsőként felsorolt országok rendőrségét kell megjelölni elérendő célként, hanem mondjuk a svájci, japán, vagy épp holland szervezeteket.

Összegezve: a magyar rendőrség (és úgy en bloc az egész igazságszolgáltatás, jogrendszer) a magyar embereket nem szolgálja, és nem védi, sőt: sarcolja őket, és bármikor ellenük fordul, ha a maffiának, vagy a kormánynak az érdekei veszélybe kerülnek általuk.
A rendőrségbe vetett bizalom alacsonyabb, mint bármikor.
A rendőrséggel szembeni szorongás és gyanakvás indokolt, és általános.
A magyar rendfenntartás alkalmatlan, haszontalan, ellenben rettentő költséges, ennélfogva kimondhatjuk, hogy - ebben a formában - a hiánya inkább lenne áldás, mint átok.