Mint arról már korábban írtam, Magyarország vízgyűjtő területen való fekvésének köszönhetően, kiváló felszíni, és felszín alatti, nagy mennyiségű édesvízzel rendelkezik, annak utánpótlása folyamatos és bőséges. Ám ezt a lehetőséget nem használjuk ki maximálisan, sőt, sokszor úgy tűnik, hogy az egy-két régi, elavult, kis teljesítményű vízerőművünket (Tiszalök és Kisköre) leszámítva csupán mint áthidalandó akadályként, vagy mindent elárasztó veszedelemként tekintünk vízfolyásainkra.
Pedig a folyami, tavi szállításban még akár belföldi szinten is nagy tartalékok vannak, környezetbarát szállítási mód, mely sokszor minimális beruházásokat igényel csak (kikötők, átrakók, mederkotrások, szervízbázisok).
A mezőgazdaságnak jelentős pluszt jelenthetne egy fejlett öntözőcsatorna-hálózat, mely az élővizekből, és a víztározókból nyeri az utánpótlást. Ugyanezen csatornák fordított irányban, a belvizek elvezetésekor tehetnek jó szolgálatot.
A víztározó-és öntözőcsatornák rendszere kiegyenlítené azokat a hektikus természeti csapásokat, amelyek néhány évenkénti ingadozással, hol árvizek, hol pedig aszályok képében sújtják az országot.
Természetesen az ország nem csak Dunából, Tiszából, és a Balatonból áll, hasonlóan fontosak a mostohagyerekként kezelt, olykor csak néhány tízezer ember életét és értékeit veszélyeztető, kisebb folyók árvízi védelme is, de ebben a bejegyzésben csak három nagyobb projektet ragadnék ki bővebben, amelyek megítélésem szerint fontosak, és pozitív hozadékokkal járóak lennének.
Nagymarosi vízerőmű
A vízügyi, energetikai, és általában a mérnöktársadalom egyik vörös posztója a '89-ben lefújt, és visszabontott nagymarosi beruházás. De sajnos szinte csak az ő szemükben, ugyanis a zöld lobbi propagandája kiirthatatlan mélységekig égett bele az emberek kollektív tudatába. A Dunasaurus, a Duna-kanyar elcsúfítása, a sztálinista nehézipari betonszörny, a Dunát szívó osztrák vámpír, az élettelen wc-csésze Nagymarostól Győrig, mind mind olyan eltorzított, propagandisztikus jelszavak, amik a korabeli ellenzék, a Duna-kör rendszerváltó érdekeit szolgálták, de igen kevés, vagy éppen semennyi szakmai tartalommal nem voltak megtöltve.
A 70.000-es tüntető tömeg győzelme a beton kolosszus fölött volt a rendszerváltó korosztályunk saját Berlini falát leromboló szimbóluma. Politikai öngól jelenleg Magyarországon a nagymarosi erőmű mellett érvelni - én mégis megpróbálkozok vele.
Népszerű érvek az erőmű ellen, és ellenérvek mellette:
- Csődbe vitte volna az országot, ami már amúgy is nehéz helyzetben volt.
- Valóban hiteleket vettünk föl az építéshez. A földmű 80%-os készenlétben volt, mikor a beruházást leállították, majd a földművet az építésével szinte azonos költséggel(!) visszabontatták. Magát a duzzasztót és az erőmű gépészetét osztrák cégek építették volna, olyanformán ingyen, hogy a kivitelezésért és a beépített anyagokért cserébe 20 évig nekik termeltük volna az áramot. Ez annyit tesz, hogy most negyedik éve lenne már egy "ingyen" vízierőművünk, ami négy éve "zöld" energiával látja el az országot. A földmű építésére felvett Világbanki, illetve osztrák hiteleket vissza kellett fizetni természetesen. A szlovák, és részben az osztrák államnak a bősi, tervezett kapacitását csonka volta miatt el nem érő erőmű működésének két évtizede alatt kb 550, és kb 200 milliárd forintnyi áramot termelt. 1995-ig a szigetközi Öreg-Duna ágba a szlovákok által a korábbi vízhozam egyötöde került beengedésre, a Mosoni-Duna kiszáradását elkerülendő eddig az időszakig költséges vízpótlást kellett végezni, majd a dunakiliti fenékgát több tízmilliárdos felépítésével a károk némileg enyhültek, de a vízpótlás azóta is indokolt, és tart.
- A vízminőség jelentős romlásával jár a beruházás.
- Ez igaz, a folyó vízminősége valóban sokat romlott, de a Nagymarosi gát megépítése ezt már tovább nem befolyásolta volna.
- Veszélybe került volna Budapest ivóvízellátása, az alacsony vízállás miatt.
- Az eredeti tervek szerint a Bős-nagymarosi komplex vízlépcsőrendszer csúcsüzemi erőműként üzemelt volna, azaz a reggeli, és a délutáni csúcs-energiafogyasztás idején nyitották volna ki a zsilipeket a turbinák előtt, így a víz napi két lökéshullámban érkezett volna a Dunába. Többek között ezt a hatást egyenlítette volna ki a nagymarosi gát, illetve termelt volna ebből némi másodlagos energiát. A Duna szintjét tehát a beüzemelési időszak felduzzasztását követően a zsilipekkel éppen, hogy egy egyenletes szinten tudták volna tartani, a magyarországi szakasz nagy részén. A szentendrei vízbázisok pláne, hogy nem apadtak volna el, minimális apadás csak a keskenyebb, jobb oldali ágban volt várható.
- A beruházás amolyan sztálinista, "fordítsuk vissza a folyókat"-szerű agyrém, és a szocializmus hattyúdala.
- A Duna osztrák szakaszán több, évtizedek óta jó tapasztalatokkal működtetett síkvízi duzzasztómű található, vagy pl Németország egykori NSZK-t magába foglaló területén is van nagyságrendileg 40, hasonló létesítmény.
- Ökológiai katasztrófa lett volna, ha megépül, nem beszélve a gyönyörű Dunakanyar tönkretételéről.
- A Duna esetében kicsit meseszerű mondjuk a Fekete-erdőt elhagyva, ökológiai értékekről beszélni. Tetszik vagy sem, a Duna jelenleg egy túlszabályozott, ártereitől és kanyarulataitól megfosztott vízi út, zúgói, homokpadjai elkotortattak, vízpartjai lefedettek, és a vize jelentősen szennyezett az iparosodott Európa szerves, és vegyi hulladékaival, műtrágyáival. A Viza a Duna emblematikus halfaja - volt, és nem azért nincsen már 50 éve, mert túlhalászták, hanem azért, mert a Viza egy ún. indikátor faj, ami érzékenyen reagál a környezete szennyezésére. Természetesen örvendetes volna Európát, és a Dunát a kora középkori természeti állapotában látni, de amíg erre esély sincsen (ésszerű kereteken belül) a következő évszázadban, addig szerintem nem bölcs dolog éppen egy vízierőművön elkezdeni a változást.
A Dunakanyar pedig valóban nagyon szép, az duzzasztómű megépülte után is az maradt volna:
Egyéb, közvetett vagy közvetlen hátrányok:
- a szlovákokkal való viszony tovább mérgesedése;
- a nyugati nagyberuházások minimum egy évtizedes óvatossága, Magyarország megbízhatóságába vetett hit megingása;
- Európa egyik, ha nem a legfőbb vízi útjának a szűk keresztmetszete a felrobbantott szerbiai hidak roncsainak kiemelése óta már Magyarország. A Győr-Nagymaros közötti szakaszon három olyan, nagyobb homokpad is található, ahol a hajók csak kellően nagy vízállásnál, csak az év bizonyos szakában tudnak áthaladni. Szégyenletes, hogy az árufuvarozóknak jobban megéri Bécsben, vagy Pozsonyban hajókról teherautóra rakni az árut, és Belgrádban visszarakni hajóra, mintsem a magyarországi szakasszal vesződni;
- a duzzasztó szabályozó erejét kihasználva a nagyobb árvizek mértékét, hatásait jelentősen csillapítani lehetett volna/lehetne egy nagymarosi vízművel, nyilván a gáton való átbukás/megkerülés határáig. Valamivel "kellemesebb", ha egy áradás a Szigetközt önti el, mintha a Római partot, vagy mondjuk Paksot, atomerőművestül;
- a gát természetesen egy állandó közúti Dunai átkelést is jelentett volna az országnak.
Fontosnak tartom tehát, hogy a gát, benne az erőművel megépüljön. Természetesen hazai gyártók és beszállítók, mérnökök, kivitelezők, és a MMSZ minél nagyobb bevonásával, nyilván nem az 1987-es technikai színvonalon, hanem pl az akkor még nem betervezett halfolyosó megépítésével.
Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése; Szegedi árapasztó csatorna
A mindenkori kormányzat dicséretes támogatását élvezi ez a kissé fellengzős nevű terv, amely megítélésem szerint úgy alkalmazkodik a Tisza speciális problematikájához, hogy közben egyszerre próbál megfelelni a vízügy, és a mezőgazdaság érdekeinek is.
A Tisza egy kanyargós, lassú folyású, szélesen szétterülő, lapos medrű folyó, és kis méretéhez képest jelentős vízgyűjtőterületről kapja az utánpótlást. Látható, hogy ebben az esetben nem járható az az út, ami pl a Dunánál működik. A Tisza olykor annyira kiszárad, hogy száraz lábbal át lehet rajta kelni, máskor meg több méteres víztömeg hömpölyög rajta.
A medermélyítés, a gátak erősítése és egységes magasságra hozása, illetve legfontosabbként az árvíztározók megépítése jó megoldásnak tűnik (azzal együtt, hogy a vésztározók helyével, kihasználtságával, és kivitelezésének minőségével kapcsolatban merültek már fel észrevételek, pl: Szolnok alatt miért nem védekezünk? A felső, és a közép-tisza vidék elég jól reprezentált víztározókban [Közép: átadott tiszaroffi, tiszasülyi, nagykunsági/abádszalóki; Felső: átadott cigándi, épülő szamos-krasznai és beregi], míg ettől délre csak Szeged fölött van kilátás egy víztározóra), de az építés sebessége szerintem fokozható. Ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos vésztározó nagyságrendileg 25 centivel tudja csökkenteni az aktuális árvízszintet, és mellétesszük azt, hogy árvízkor 3 méterekkel van a vízszint a középszint fölött, akkor látható, hogy bőven van még tennivaló - a felmelegedés, és a hirtelen hóolvadások/özönvízszerű esőzések gyakoriságának és mértékének megnövekedésével pedig a munka még sürgetőbb.
A hagyományos, magas gátak+széles árterek+mélyített meder kombináció, és az újabb, vésztározós megoldások mellett azonban van egy érdekes, nem túl elterjedt, de annál figyelemreméltóbb védekezési eljárás is, mégpedig a veszélyeztetett, lakott területeket elkerülő árapasztó csatorna.
Egy ilyennel ki lehetne váltani az egyre magasabb, és egyre nyomasztóbb, élhetetlen, csúnya, és nem utolsó sorban nem is a legnagyobb védelmet nyújtó szegedi partfalat. Praktikusan egy, a várost délkeleti irányban elkerülő, Tisza-Maros-Tisza csatornára gondolok, természetesen ez még tervezést igényel, a helyi terepviszonyok mélyebb ismerete mellett.
A figyelemre méltó ötlet alapos és nívós kidolgozása elolvasható itt, mindenképpen ajánlom.
Duna-Tisza csatorna
Több évszázados tervezgetések után, 1947-ben végül néhány kapavágás is történt az ügy érdekében. A "néhány kapavágás" annyit tesz, hogy a Dunától Dabasig tartó, uszkve 20km-es szakasz elkészülte után az aktuális kormányzat rájött, hogy onnantól másra kell az erőforrás, úgyhogy az építkezést leállították.
A három verzió közül (magasvezetésű, mélyvezetésű, a kettő átmenete) végül a harmadikra voksoltak, talán szerencse, hogy végül Dabasnál nem ástak tovább.
Dabastól (vagy akár Bugyitól) létezik összeköttetés a Duna-völgyi főcsatornával. Szabadszállásig a csatorna vonalában haladna tovább, a meglévő medret mélyítve-szélesítve, ahol célszerű, ott egyenesítve. Szabadszállástól kanyarodna az új nyomvonal a tervezett mélyépítésű meder felé, Kiskunfélegyháza, majd végül Csongrád irányába.
Magát a csatornát elég sok minden indokolja, nem véletlenül van tervben olyan régóta.
- Külföldi, illetve belföldi szállítási, közlekedési útvonal a Győr-Budapest-Kiskunfélegyháza(Kecskemét)-Szeged vonalon;
- a félsivatagos, vízszegény kiskunsági területek öntözési lehetőségeinek megteremtése;
- belvíz-lecsapolási lehetőség;
- dunai, vagy tiszai árvizek esetén vízszintcsökkentési lehetőség a másik, kevésbé veszélyeztetett folyó irányába (elég ritka, hogy aktuálisan mindkét folyó árad).
Nem emeltem ki külön, de természetesen mindhárom részletezett nagyobb, illetve a bevezetőben említett kisebb vízépítési beruházások földmunkáinál nagymértékben lehet támaszkodni a Magyar Munka Szervezet munkásseregeire.
Utolsó kommentek