(A cím meglehetősen cinikus, tekintve, hogy még 2015 decemberének közepén kezdtem el írni, és csak mostanra sikerült valahogy lezárni.)
Sosem éreztem úgy ezen a blogon, hogy egy bejegyzésemmel ennyire egyedül fogok maradni, mint most. Egy olyan témakört kívánok felforgatni, amelynek ilyen radikális megváltoztatása jó esetben is csak az emberek 51%-ának tetszene.
Szabad péntek minden héten - de ez sajnos nem lenne ingyen.
Munkanapok, ünnepnapok, tanrend, munkakezdés, időzóna, óraállítás, a "tovább" után.
Négynapos munkahét: munkavállalók
A 2008-as válság után több országban, számos nagyvállalatnál bevezették, igaz csak lokálisan, országszinten sehol, és kedvezőek voltak a tapasztalatok.
A trendek is világszerte errefelé mutatnak. Az általános fogyasztás visszaesőben, a termékek minőségével, élettartamával kapcsolatos elvárások egyre magasabbak, nő a gépiesítés aránya, stb. Egyre több ágazatban van egyre kevesebb (emberi) munkaórára szükség.
Ráadásul az emberek szeretik a "hosszú hétvégét". Mennyire szeretnék azt, ha minden hétvége hosszú lenne?
A háromnapos hétvégékből több ágazat is profitálna, a szolgáltatóipar, a szórakoztatóipar, a turizmus, a kereskedelem.
A foglalkoztatást is növelné ennek a bevezetése, mivel a "non-stop" szakmákban, mint pl a mezőgazdaság, a közműszolgáltatás, az egészségügy, a rendvédelem, a kiskereskedelem, ugyanarra a munkára több embert kellene alkalmazni, az egységnyi munkavállalókra eső kevesebb ledolgozható munkanap miatt.
Természetesen robotizáció ide vagy oda, egy csapásra mégsem lehetséges 20%-kal megrövidíteni egy egész ország teljesítményét. Valahonnan el is kell venni.
Ünnep-és munkaszüneti napok
Kétféle ünnep/munkaszüneti nap létezik: állami és egyházi(keresztény). Nézzünk magunkba: ezek mindegyike, mára szinte kizárólag amiatt jelent pozitívumot, mert aznap "nem kell dolgozni".
Január 1: A kijózanodás napja. Manapság olyan trend lett szilveszterkor otthon maradni, és lehúzott redőny mellett dvd-t nézni, mint húsvétkor elbújni a locsolók elől. Egyre többeknek kínos és felesleges a kötelező év végi lerészegedés.
Március 15: A '48-as forradalom 160 évvel a kitörése után már senkinek nem mond semmit, és igazából senkit nem is érdekel.
Húsvét: Vallási ünnep, mára teljesen megfosztva minden szakrális vonzatától. A keresztényeknek Jézus halála és feltámadása amúgy is napi élmény; a többiek sonkát és tormát zabálni meg tudnak az év többi napján is (jellemző, hogy a böjti időszakot valahogy senki nem tartja, csak a "fogyasztás" rész az, ami megmaradt).
Május 1: A nemzetközi munkásmozgalom ünnepe, és ezzel mindent elmondtunk róla. Munkaszüneti nappal ünnepeljük a munkát, na hiszen...
Pünkösd: Egy ünnep, amiről még a keresztények se tudják, hogy mi, meg miért. Emlékeztetőül: ezen a napon áradt ki a Szentlélek az apostolokra. Se tojásfestés, se faállítás, és még a gyerekeknek sem hiányozna.
Augusztus 20: Az állam szülinapi bulija. Államalapító Szent István királyunk napja, Szent Jobb körmenet, és társai. Vagy az Alkotmány ünnepe. Vagy az Új Kenyér ünnepe. Érezzük ugye, hogy nemigen van ennek a napnak funkciója?
Október 23: Egy újabb levert forradalom ünnepe. A legfiatalabbak, akik akkor részt vettek benne, ma 80 évesek, lassan ideje lenne ezt is elengednünk.
November 1: Nem, nem Halottak Napja. Mindenszentek. Koszorú-, mécses-, és krizantémipari Kiállítás-és Vásár. Ugorjunk.
December 25-26: A "halála és feltámadása" kicserélése "születése"-re, illetve a "sonka és torma" kicserélése "beigli és halászlé"-re után ugyanaz, mint amit a Húsvétnál írtam.
Javaslom ezen napok munkanappá tételét. Ha valaki mégis úgy érzi, hogy ő képtelen valamely napokon (vagy netán ezek közül egyiken sem) dolgozni, az vegyen ki szabadságot akkorra (ahogy egyébként jelenleg is teszi az ünnep, ámde nem munkaszüneti napjainkon).
Húsvét és Pünkösd is kétnapos ünnepek, de ezekből 1-1 nap vasárnapra esik, 1-1 pedig hétfőre.
A többi dátumhoz kötött, azaz véletlenszerű, hogy hétvégére, vagy munkanapra esik-e. A maradék 10 munkaszüneti napból tehát 2,8-nak van rá esélye, hogy hétvégére essen.
Összességében ez annyit tesz, hogy a jelen rendszerben 10-(3)+2, azaz évi 9 közvetlen munkaszüneti napot jelent az, hogy vannak nemzeti és egyházi ünnepeink.
Szabadság
Jelenleg egy pályakezdő munkavállalónak évi 20 nap szabadság jár, egy nyugdíj előtt állónak ez a mennyiség évi 30 nap. (Ennek a feléről dönthet szabadon a munkavállaló, és feléről a munkaadó, de jellemzően a munkaadók rugalmasan és normálisan szokták ezt a dolgot kezelni, még nálunk is.)
Ezt változtatnám meg (a péntekek szabadnappá tétele után) évi 10-20 napra.
Munkaidő
Annak érdekében, hogy a ledolgozott évi munkaórák számát még jobban közelítsük a jelenlegihez, felvetődhet a napi munkaidő növelése, ez semmi radikális, a jelenlegi 8 óráról 9-re növekedne.
Összegzés és egy kis számtan:
Jelenleg 261 munkanap van egy évben. Ebből lejön 9 munkaszüneti nap, és 20-30 nap szabadság (átlag 25). Marad 227 ledolgozandó nap, nyolc órás munkaidővel számítva ez 1816 munkaórát jelent évente.
A felvázolt rendszerben, a péntekek (52 nap) felszabadítása után 209 munkanap maradna, ebből lejön a nulla munkaszüneti nap, és a 10-20 nap szabadság (átlag 15), marad 194 ledolgozandó nap, napi 9 munkaórával ez évi 1746 munkaórát jelent.
A veszteség mindösszesen évi 70 óra (a jelenlegi 8 órás rendszer szerint ez kevesebb, mint 9 kieső munkanap évente).
Négynapos munkahét: tanulók (és tanárok)
Két legyet egy csapásra: ha már a szülőknek szabad a péntek, legyen szabad a gyerekeknek, és a tanáraiknak is!
A felsőoktatásban, különösen az ország két, átellenes részében lakó és tanuló, kollégista diákok körében régi hagyomány az órarenddel való zsonglőrködés, olyanformán, hogy a péntek (vagy a hétfő) felszabaduljon, így hosszabb és tartalmasabb legyen az otthon töltött idő.
A főiskolák tanmenete rugalmasabb, és a diákokat is felnőttként kezelik, ráadásul jelenleg is eléggé elnyújtott, szinte nagyobb szünetektől mentesen, folyamatosan zajlik a szorgalmi időszak-vizsgaidőszak ciklikus váltakozása.
Az általános-és középiskolák feszesebb beosztással dolgoznak. (Nem közvetlenül a bejegyzés témája, de személy szerint szerencsésebbnek és főként hasznosabbnak tartanám, ha az alap-és középfokú oktatás során a jelenleginél jóval kevesebb hangsúlyt helyeznének a lexikális tudás átadására és számonkérésére, a teljesítmény mérésére, és jóval többet az alapvető ismeretek elsajátítására, a konstruktivitásra, a szabad gondolkodásra és a szabad vitakultúrára, a kooperatív munkára, egymás segítésének örömére, stb. Egy ilyen irányvonalak mentén szerveződő oktatást kevésbé kötné gúzsba a "leadandó anyag mennyiségéhez szükséges idő", a számonkérések, és a nyári pótvizsgák, a diákokat pedig nem untatná és gyötörné az iskola, hanem szórakoztató kihívások elé állítaná, és nem rabolná el az egész fiatalságukat monoton és repetatív órai, és házi feladatokkal.)
A menetrendet még jobban nyomorítja, és elmebeteg nulladik, meg dupla-nulladik órák beerőltetésére kényszeríti a pedagógusokat a sok iskolai szünet, főleg az 55-56 munkanapot egyvégtében átölelő nyári szünet.
Egy gondolat erejéig emlékezzünk meg arról, miért is eme szünet. A gyermekkorral, a gyermeki léttel járó szerzett alapjog? Nem.
A nyári szünet hagyománya abból a korból ered, mikor még a fejlett országok is javarészt jelentős élőerőt használó, mezőgazdasági (agrár) országok voltak. Ebbe a rendszerbe tavasztól őszig elengedhetetlenül szükséges volt minden munkáskéz, még a legkisebbeké is.
Mára ez már nincs így. Helyette van egy olyan, az össznépesség 80%-át közvetlenül, vagy közvetve érintő probléma: amíg a szülők nyáron dolgoznak, addig mi legyen a gyerekekkel iskola nélkül, egész nap? A nagyszülői terhelhetőség korlátos, a nyári táborok ilyen intervallumban megfizethetetlenek (egy átlag magyar háztartás számára), a szülők, szerencsés és ritka esetben mindkét szülő szabadsága szintén nem végtelen. Maradnak hát a csellengő, otthon unatkozó, egész nap tévéző-netező-számítógépjátszó, magányos gyerekek, meg az értük a munkahelyükön aggódó szülők.
Tudom, hogy most sem a gyerekek, se a tanárok előtt nem leszek népszerű, de a legkézenfekvőbb megoldás a folyamatos iskola, őszi (5 munkanap), téli (7 mn), tavaszi (4 mn), nyári (55 mn) szünetek nélkül, négynapos tanítási hetekkel (szabad péntekkel).
A napi óraszámok változatlanul hagyása mellett, ez a számok nyelvére lefordítva így fest:
Jelenleg a tanév évek (évtizedek?) óta 180 nap, plusz-mínusz 1-2 nap.
Az új rendszerben (szabad péntekekkel) rendelkezésre állna a fentebb már kiszámolt 209 tanítási nap. Ebből lejönne az új tanév kezdetét jelölő szeptember elsejét megelőző csonka hét+egy hét (azaz 5-8 munkanap, átlagosan 7). Ebben az időszakban tudna összegyűlni a tantestület, lezárnák az előző tanévet, megterveznék a következőt, összeállítanák a tanmenetet és megkreálnák az órarendeket. Lezajlanának a pótvizsgák, és le lehetne bonyolítani a közepesebb karbantartási munkálatokat is (pl tisztasági festés).
Jelesül 2016-ban ez így nézne ki: szabadnap a diákoknak Augusztus 22-25 (H-Cs), és 29-31 (H-Sze), Szeptember 1. csütörtök pedig az új tanév első napja. (Azaz 2016-ban 7 "új" munkanap szabadul fel ily módon.)
Persze ne legyünk igazságtalanok a fiatalokkal sem, ami a felnőtteknek jár, az járjon nekik is.
Nagyvonalúak vagyunk a diáksággal akkor, ha a munkavállalói átlagot (15 nap) az évközi 7 napon felül megadjuk nekik - de látni fogjuk, hogy még ezt is megtehetjük.
A 15 napból kötelezően lejönne az évi egy hét (4 munkanap) érettségi szünet; ezt a középiskolások mellett az általános iskolások is megkapnák.
A maradék 11 nap elosztásáról pedig az évi első szülői értekezleten, közösen döntenének a tanárok, és a szülők.
Mindent levonva (209-7-15) maradna 187 tanítási nap egy tanévben; ez 7 nappal több, mint amennyi jelenleg szükséges.
Jelenleg 180*7 tanórát, azaz évi 1260 órát kell a diákoknak a fenekükön kibekkelni. Az új rendszer szerinti, heti kétszeri 7, és kétszeri 6 órával végzett számítás szerint évi 1216 órát töltenének a gyerekek az iskolapadban. A difi mindössze 44 óra; ez pedig kényelmesen kigazdálkodható a tananyag racionalizálásával.
A rövidebb tanítási napokon a diákok érkezhetnének egy órával később (a jelenlegi, korábbi hazamenés helyett), ennek a lentebb bemutatott nemzetgazdasági előnyein túl egyéb, kutatásokkal igazolt előnyei is lennének, jelesül az, hogy a kipihent diákok jobban teljesítenek az iskolában, mint a még félig alvók.
Ez volt tehát e bevezetőben emlegetett Nagy Terv, a bejegyzés végén feldobnék három olyan, szintén az idővel kapcsolatos témakört, ami egyenként is megérne egy Valódi Nemzeti Konzultációt, netán népszavazást.
Reggeli (-és délutáni) csúcsok szétosztása a közösségi, és az egyéni közlekedésben
A VEKE szinte napra pontosan négy éves, totális érdektelenségébe fulladt javaslatcsomagjával csak egyetérteni lehet. A rugalmas munkakezdés, az ingyenes utazás sávossá tétele, és annak jótékony hatásai egy cikkben:
A cikk
Téli-nyári időszámítás
Én személy szerint úgy gondolom, hogy az évi kétszeri óraátállítás kevesebb bosszúságot okoz, mint amennyi hasznot általában hajt az országnak, így felőlem maradhatna. Végleges megoldásnak egy széleskörű társadalmi vitát javasolnék, melynek az eredménye ügydöntő lenne.
A Magyar Narancs a témát alaposan körüljáró írása
Időzóna: GMT+2
Ez viszont megint egy olyan téma, ami engem teljesen "megvett", és amibe nem tudok belekötni. Egy egyszeri átállás, aminek csak pozitív vonzatai vannak, és ami nem mellékesen az óraállítás mizériáját is feleslegessé teszi.
Egy oldal, részletesen a GMT+2-ről
Utolsó kommentek