Ennek a két témakörnek nem szükséges túlzottan terjengős felvezetést keríteni, pontosan arról lesz szó, amit a cím ígér: a zöldterületeink, és a műemlékeink megóvásáról.
Természeti környezet
Magyarország fekvésénél fogva eléggé "zsúfolt" országnak számít, ami épp nem lakott terület, ott vagy mezőgazdasági, vagy ipari tevékenység folyik. Ennek is köszönhető, hogy a zöld területek, erdők, mezők azon többsége, amely nem legeltetési, vagy erdőgazdálkodási célokat szolgál, az tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, vagy nemzeti park (bár a funkciókat tekintve van azért átfedés).
Ezen területek megbecsülésük csúcsát a '80-as évek végére érték el, azóta, mint az országban oly sok minden, az elhanyagoltság, a lejtőn való lecsúszás útjára léptek.
A szabadban mozogni, levegőzni, kirándulni, kikapcsolódni vágyó embereket, szokásaik és igényeik szerint három nagy csoportba osztom.
"Levegőzők"
Bár a szememben senki, aki a természet közelségét keresi, nem értékesebb vagy értéktelenebb a másiknál, mégis úgy tűnhet, hogy ezt a csoportot kissé lenézem. Pedig nincs így, csupán az ő igényeik, vagy lehetőségeik (pl kisgyerekek miatt, vagy magas életkorukból adódóan) szűkebbre szabottak.
Ez az a csoport, akinek a tagjai kimennek szombat délben BKV-busszal mondjuk a Normafára, ott sétálnak 100m-t az első falatozóig, leülnek egy padra, vagy szétpakolnak a grillsütőknél, kicsit rajcsúroznak, vagy nézelődnek, aztán még sötétedés előtt hazamennek. Esetleg volánbusszal/autóval/motorral felmennek a Dobogó-kőhöz, a parkolótól elsétálnak a kilátóig, fényképészkednek, elsütnek pár béna szívcsakrás viccet, megebédelnek a vendégház éttermében, és hazamennek.
Az őket kiszolgáló infrastruktúra jól kiépített és karbantartott, mivel kereskedelmi értéket nyújtanak, ezért ezen réteg igényeinek ellátása nem kell, hogy további, állami feladatokat rójon az aktuális kormányzatra.
"Túrázók", vadkempingezők
Ők a másik végletet képviselik. Perfekt felszerelés, ruházat, sátor, kulacs, szendvicsek, tájoló, éjjellátó, bicska, térkép, bakancs. Ők azok, akik a minél eldugottabb vadont keresik, akiknek két szembejövő helybéli erdőkerülő már "tömeg". Többnyire csoportosan vagy egyénileg, saját autókkal cserkészik be a fővárostól lehetőleg legtávolabb lévő célpontot, és akár napokra is bevetik magukat a vadonba. Fegyelmezett, a természetet tisztelő, abban kárt nem tevő emberek ők.
Látható, hogy ők sem az a csoport, akiket úgymond "kényeztetni" kellene a minél jobb erdei infrastruktúra kialakításával.
"Kirándulók"
Ők vannak középen, talán az egyik legszínesebb, legváltozatosabb halmazt alkotják. Ők azok, akik igénylik a járható túraútvonalakat, a gyakori túristajelzéseket, a kiépített tűzrakóhelyeket, szemeteseket, esőbeállókat, értékelik, ha van használható magasles vagy kilátó. Örülnek, ha iható, tiszta forrásra akadnak. Ők az erdei kisvasutak legboldogabb használói, a túristajelzések kiindulópontjaiban lévő falvak közértjeinek, kisboltjainak vásárlói. Összeszedik az erdei gombát, de nem mindig tudják, melyik az ehető. A fénykorban a "kulcsosházak" legfőbb célközönségét alkották.
Ez a csoport viszont mostohának van kezelve. Mivel a természetjárás, a természet szeretete az egyik legegészségesebb, a léleknek is töltést adó testmozgás, ezért a kapcsolódó infrastruktúra karbantartása, fejlesztése javasolt. Címszavakban:
- túraútvonalak járható állapotban tartása
- túristajelzések felújítása, sűrítése, egyértelműsítése
- túrabútorok karbantartása, pihenőhelyek gondozása (padok, szemetesek, források, tűzrakók, esőbeállók, kilátók, információs táblák, stb)
- illegális szeméttelepek felszámolása, a hanyag kirándulók utáni takarítás
- kapcsolódó infrastruktúra gondozása (városi/volánbusz végállomások környéke, utasvárók, erdei kisvasutak)
- kulcsosházak rendszerének újraélesztése
- gombavizsgálók (újra)telepítése piacokon, tipikus kiránduló-gyülekezési/érkezési pontokon (pl.: Széna tér, Batthyány tér, Szentlélek tér) legalább hétvégente, és legalább ősszel
- erdészeti munkák, kiöregedett, beteg, fertőző, invazív faállomány vágása, darabolása, elszállítása
- vadak gondozása, vadasparkok fejlesztése, népszerűsítése
- infopontok létesítése (a régi tájak-korok mozgalom pecsételőhelyeinek mintájára), faluházakban, skanzenekben akár.
Nem szükséges külön mondani, hogy ezen feladatokhoz a MMSZ tagjai igénybe vehetők, a helyi szakemberek irányítása alatt.
A másik nagy terület, ahová elkél a gyors beavatkozás, majd az azt követő folyamatos ápolás, az a belterületeken található zöldövezetek.
A budapesti állapotokat ismerem jobban, de sok vidéki nagyvárosban is gyalázatos a helyzet. Pesten a Főkert láthatóan nem győzi a munkát. A fakennelek vagy évek óta üresek, vagy kiszáradt fák csonkjait őrzik csak. A virágágyások üresek és gyomosak, a parkok utcabútorai szétrongáltak, az ivó-és locsolókutak régóta szárazak. A szemetesek felrúgva, ellopva(!). A parkok, házak közötti zöldterületek ennek köszönhetően szemetesek. A játszóterek homokozói macskaalomként funkcionálnak. A burkolt útvonalak fittyet hánynak a valódi közlekedési irányoknak, széttöredezettek, girbegurbák, dombosak.
A kertvárosokban a járdák és az út közötti zöldsávok a senki földjei, gazosak, a rajtuk parkoló autók miatt sokszor sártengerré válnak. Néhányan különféle provinciális és igénytelen kerítésekkel próbálják megvédeni a... semmit.
Ezek a területek is az MMSZ embereiért kiáltanak. Hiszem, hogy a városi zöldterületek túlnyomó részét sok kézimunkával és emberi erővel, minimális anyagi ráfordítással és jó adag humusszal rendbe lehetne tenni, a kipusztult fák helyett újak ültetésével, a csikk-és gyomtenger átrostálása után automata öntözők telepítésével és füvesítéssel. A munkanélküliek számára pedig lehetséges álláslehetőséget jelentene a parkőri hivatás. Szakítsunk a két évtizedes gyakorlattal, hogy ha egy zöldterületet felújítunk, akkor azt utána hagyjuk tönkretenni, lepusztítani.
Műemlékvédelem
Ez az a téma, ami még a szocializmusban is a hatszázadik szempont volt, ami régi volt, az úrias, dekadens volta miatt üldözendő, ha egyházi kötődéssel is rendelkezett mellé, akkor meg még kevesebb jóra számíthatott. A szocialista fejlődés útjába a legritkábban állhatott egy-egy épület csak azért, mert régi.
Városvédelmi kérdésekben számomra Ráday Mihály a tótumfaktum, alapvető dolgokban az ő javaslatait tartom helyesnek megszívlelni.
Van viszont egy laikus elképzelésem, ami hasznos lehet.
Elsősorban a római kori emlékeket, illetve a kora középkori romokat érinti a dolog.
Ezek a sokszor több ezer éves romok úgy maradhattak fenn, hogy a talaj konzerválta, és megóvta őket a nap, a szél, az eső, a növényzet romboló erőitől.
Mikor azonban a felszínre kerültek, bemutatás, megismerés céljából nem kerültek visszatemetésre (milyen eretnek gondolat is lenne!).
A javaslatom a római romokra, középkori templom-vagy várromokra, esetleg későbbi, kisebb, kevésbé "felkapott", de történelmileg, helytörténetileg érdekes romokra, csupasz falakra vonatkozóan:
Első lépésben a növényzettől, indáktól, gyökerektől való megtisztítás. Utána az instabil részek megerősítése, akár közéhabarcsozással. Majd bontott téglából, vagy hasonló, olcsó, de homogén, és valamennyire "korhű" (azaz inkább régies) anyagból a megóvandó fal köré, néhány centis távolságban védőfal építése. Utolsó előtti lépésként a régi, és az új fal közé száraz homok betöltése, szigetelés és nedvességfelvétel céljából. Végül bontott tetőcserépből (vagy hasonló anyagból, pl pala stb) lejtős, a csapadékot elvezető "tető" készítése.
Ez eléggé macerás munkának tűnhet, de az élőmunkaerő itt is adott hozzá (MMSZ), és az anyagköltsége sem horribilis. Sajnos olyan sok megvédendő műemlék nincs, hogy ez egy maximum 2-3 éves projektnél hosszabb munka legyen.
Utolsó kommentek