Csonkamennyország

Nemrégiben belefutottam egy írásműbe, aminek az elején a szerző panaszosan taglalta, mennyire szörnyű lett volna, ha annak idején történetesen a német nácik nyerik meg a világháborút, uralmuk alá hajtják Európát, és... Igen, bizony, mint az köztudott (hisz a tervek fennmaradtak): elnémetesítették volna hazánkat!

Lépjünk túl azon, hogy ez a legenda hitelességét tekintve kb az emberi hüvelykujjakból készített villanykapcsolókkal egyenértékű. Hogy ez az elnémetesítési terv létezett-e, vagy sem, az igazából semmiben nem változtatja meg a nácikról alkotott közmegegyezéses közgondolkodásunkat.
Ellenben fogjuk meg inkább ezt a kedves szerzőt (és még sok, hasonló gondolkodású társát), ültessük le egy, a Valóság felé fordított székre, peckeljük ki a szemét, töröljük ki a füléből a zsírt, és kérdezzük meg tőle: ami most van, az ettől mennyiben más?

Legelőször is előrebocsájtom: Pesten születtem, itt nőttem fel, itt élek azóta is (kisebb megszakításokkal). Szeretem is Budapestet, annyira, amennyire egy épített környezetet egyáltalán szeretni értelmes.
Mégis úgy gondolom, hogy a város az ország méretéhez, lakosságszámához, illetve a 21. század nyújtotta lehetőségekhez mérten jelentősen túlméretezett.
Felbosszant, mikor azt hallom a mindenkori vezetőségtől, hogy Budapestet "világvárossá kell fejleszteni", meg "méltóvá kell tenni az európai fővárosok között betöltött rangjához" - a micsodához?!

Pár szóban erről a blogról is: készülőben van a Paks 2.-ről szóló, kimerítő bejegyzés, egyszerre rengeteg vélemény és adat szakadt rám az elmúlt hetekben pro és kontra, nem könnyű a számomra érdekeseket kiszűrni. Reményeim szerint a jövő héten most már tényleg elkészül.
A közeljövőben kap továbbá a blog egy újabb, tematikus toldalékot is, aminek a gyűjtőtémaköre a Politikai Profil munkacímet kapta. Ezekben a szokásosnál talán rövidebb bejegyzésekben olyan témákról fejtem ki az álláspontom, amikkel többnyire az adott személyek, vagy csoportok politikai profilját szokták behatárolni, pl bevándorláspolitika, euthanázia, otthonszülés, melegekhez való viszony, stb stb.

De!

Itt és most könnyebb vizekre evezünk. Végre elindult, ha kinézetileg még csak kezdetleges formában is, a régóta tervezett Bélpokol blog!
A régebbi íráskezdemények véglegesítése, és feltöltése folyamatos lesz a következő napokban, érdemes gyakran nézegetni az oldalt.
Továbbá, amint rájövök, hogy hogyan lehet életre kelteni a blog-hu blogajánlóját úgy, hogy az nekem is tetsszen, akkor berakom az oldalt oda is, az oldalsávba.


Addig tehát: Bélpokol.blog.hu

Ezen a blogon mindig igyekeztem tárgyilagos maradni, tényekkel és adatokkal felvezetni egyes problémákat, majd azokat érvekkel megtámogatott javaslataimmal próbáltam megoldani.

Ez a bejegyzés azonban kivétel lesz ebből a szempontból. Tekinthető inkább egyfajta keserű elmélkedésnek bizonyos jelenségekről, melyek eltörléséhez, megfordításához, vagy éppen visszafordításához sok esetben az egész Világot kellene változásra bírni.

Figyelmünket fordítsuk ezúttal a nőkre, a fiatal lányokra, asszonyokra, ezekre a csodálatos, kedves, bizonytalan, gyenge, érzelemgazdag lényekre, akiknek az Életet köszönhetjük, akikben a Jövőnk lakozik, akik nélkül a férfiember csak egy nagy adag erőfeszítés cél nélkül; és akiket hagyunk bűnös módon elzülleni, tönkremenni, elkallódni, lealjasodni.
Miként lehet, hogy minden trend, ami manapság bejön, az leginkább őket sújtja?

Ugyan ezen blogon már többször ígéretet tettem arra, hogy az egészségüggyel NEM fogok foglalkozni, mivel nem értek hozzá, most mégis kivételt teszek. Van egy olyan szegmense a betegellátásnak, ami mindenkit érint, amivel a legtöbben először találkoznak betegségük esetén: a háziorvos/körzeti orvos, ahogy tetszik. Ez egyúttal az a pont is, ahol ízelítőt is kap a TB majdani szolgáltatásainak nívójából: a végtelen üldögélésekről különféle várókban, a megkülönböztetett figyelemről, a pihent és kedves, empatikus orvosokról.
Nekem szerencsém van, nem panaszkodhatok, mert a házidokim egy földre szállt angyal, egy igazi Orvos (nem Doktor, mint a többség), irtó lelkiismeretes, és szakmailag is felkészült. Viszon mellé (főként ennek is köszönhetően) borzasztóan leterhelt is. A napi nyolc órás munka nála úgy fest, hogy 4+1 óra a rendelőben, 4+1 óra a betegek lakásában, plusz az adminisztráció.

Van véleményem, és hosszasan lehetne írni a magyar egészségügy egyéb területeiről is, lehet, hogy egyszer majd meg is teszem, bár a feladat nem könnyű. A neten borzasztó nehéz konkrétumokat fellelni, az orvostársadalom egyébként is nagyon összetartó, és titkolózó is egyben.
Ám ezúttal koncentráljunk azokra a változásokra, amivel a háziorvosi szisztémát gördülékenyebbé, minden résztvevő számára könnyebbé tudnánk tenni.

A Jobbegyenes.blog-on megjelent írás másodközlése, eredeti, módosítatlan formájában.

Ugyan ennek a blognak az aktuálpolitikai-aktuálközéleti reflekció és csapongás nem profilja, na de: 1., nincs ehelyett másik, és 2., most már konkrét, kézzelfogható profilja sincs igazán.
Tehát némi elmélkedés bőven belefér, ezúttal Polgár Tamásról, alias Tomcatról, akiről valamit, igazat, féligazat, vagy totálisan téveset mindenki hallott már.

Ez a bejegyzés, a kielemzésre kerülő témakörrel együtt egészen egyszerűen kimaradt, "kifelejtődött" annak idején a blog előre felépített szerkezetéből, valahonnan a Vízügyi beruházások, és a Hulladékkezelés témakörei közöttről.
Ezt a hiányosságot pótolom most, utólagosan.

Orbán Viktor ostoba. Orbán Viktor gonosz. Orbán Viktor még csak nem is túl jóképű. Orbán Viktor fiatalkorában oldalra fésülve hordta a haját, kefebajusza volt, festőművésznek készült, és csak fél heréje van. Értjük, ugye. Orbán Viktor legalább hét gólt rúgott a válogatottunknak a nyolcból Hollandiában.
Most, hogy már biztosan bekerültem az Index blogajánlójába, szakítsunk eddigi, aktuálpolitikától mereven elzárkózó stratégiánkkal, és a választások előtt szűk fél évvel merüljünk el a hazai politika posványába.
Kormányzáselemzés, esélylatolgatás.

Eljött hát ez a bejegyzés is. Számvetés, köszönetnyilvánítás, ajánló, és búcsú.